Az AS zenekar igaz története
(Fabio vallomása 1996 kiegészítve 2003-ban)
Ha valamelyik egykori József Attila Gimnáziumi tanuló idetévedne, akkor Üdv neki!!!
Fábián Zoltán: fzolinet#gmail.com
Ha valaki a régiek közül keresne, akkor a 06-30-948-4917-en talál meg.
Az AS zenekar utolsó tagjai
Badics András dobos, zenekarvezető
Dollmayer Gábor billentyűs, zene,
Fábián Zoltán basszusgitár, ének, szöveg, zene
Kurucz László gitár, zene, zenei rendező
A volt tagok:
Badics Márk billentyűs, ütősök
Igaz Tibor gitár
Nagy László ének, szöveg
Répási István ének, szöveg
Csernus Tamás billentyűs
Sebes Márton saxofon
Premecz Mátyás billentyűs
Hatlaczky Ferenc ének
Állandó belső kritikusunk:
Baksa István - Baksi
Külön köszönet a zenekari feleségeknek és barátnőknek, valamint Pálfi Zoltánnak a türelemért és kitartásért.
Ha a számok és szövegek szerzőségére nem pontosan úgy emlékszem, mint ahogy mások, akkor elnézést kérek, de az emlékek megkopnak.
1979-1986 AS - Fragile - Panda Club - Alarm System
A zenekar története Fábián Zoltán szemszögéből
A kezdetek
A zenekar 1976-ban alakult a budapesti József Attila Gimnázium és a Kaffka Margit Gimnázium a két szomszédvár diákjaiból. Az ős - AS zenekarban többen játszottak, pl. Kiss Laci és Menyhárt Jenő a későbbi Európa Kiadó megalapítói. A zenekarban Badics András ekkor már dobolt. Először Jenő katonasága miatt - aki az ős zenekar gitárosa volt került be az új tag, Kurucz Laci a zenekarba. Laci gitározása alapjaiban más volt, mint az elődé. Laci ekkor Richie Blackmore és más hard rock előadók nyomdokain haladt. Belépésével a zene átalakult és virtuózabb lett.
Lacival mi osztálytársak voltunk, sokáig egy padban is ültünk, egész nap együtt lógtunk. 1977-elején kezdtem el gitározni tanulgatni, bátyám akusztikus gitárját használva. Egy iskolai bulira Laci elhozta a gitárját és ez engem annyira megfogott, hogy elhatároztam - én is megtanulok jól gitározni. Annyit azért sikerült elérnem, hogy egy barátommal a házban farigcsáltam magamnak egy elektromos gitárt ( ! ), amihez torzítónak egy magnót használtam és azon gyakoroltam. Őszintén szólva sohasem értem utol Laci tudását, aminek nem csak az előnye volt az oka, hanem képességbeli különbségek is. Egy furcsa kettősség volt bennem ezen kívül is.
Az ős AS 1977 őszén a JAG KISZ klubjában gyakorolt délutánonként. Én egy alkalommal lementem a próbára és a próba szünetében én is játszhattam. A zenekar ekkor éppen koncertre gyakorolt. Felmerült az ötlet, hogy eljátszhatnánk a Hegytető Bluest életem első szerzeményét - Jam - session keretében. Ez a kifejezés akkoriban kezdett divatossá válni. Eljátszottuk a számot és nagy sikert arattunk vele. Ezzel váltam végképp a zenekar elfogadott tagjává.
Az 1977-es karácsonyi bulin mindketten felléptünk, ahol többek között eljátszottuk a Hegytető, Blues-t. Ekkor már a zenekar elfogadott tagja voltam, bár a helyzetem nem volt tisztázott. 1978 elején Kismaroson is volt egy bulink. András apjának a sárga Zsigája volt a zenekari szállítóeszköz. Egész napos hétvégi kirándulás volt. Kb. : 10-en voltunk, késő estére értünk haza. Kiss Laci ezen a tavaszon nem sokkal később kivált a zenekarból, mivel a felvételijére kezdett készülni - később az Európa Kiadó basszusgitárosa lett. Ekkor András és Laci felajánlották nekem a megtisztelő basszusgitárosi posztot, hiszen a zenekarnak rendes gitárosa volt már. Az AS zenekar kialakult.
Az első sikerek
A zenekar felszerelése kívánnivalót hagyott maga után. Mi mindannyian olyan polgári családból származtunk, ahol az ennivaló nem okozott ugyan gondot, de sokkal nagyobb kiadásra nem lehetett sokat adni. Laci egy Musima NDK elektromos gitáron játszott, egy régi rádió volt otthon az erősítője, és egy Ibanez (még ma is működik) torzító volt az effect pedál. András egy Dubán (elnézést kérek tőle) szedett- vedett dobszerelésen játszott. Én a Kiss Lacitól örökölt, hegedű formájú, hajlott nyakú, szörnyű bolgár basszusgitáron játszottam. Később egy csehszlovák Jolana basszusgitárom lett, amit nagyon szerettem.
A koncertezéshez szükséges hangfalak házi készítésűek voltak, de igazi Regent falak alapján készültek. A kakaót egy csöves mozi-erősítő adta. (Egyik koncerten az erősítő 3 csöve közül kettő kiégett, de a készülék tovább tudott dolgozni.) Basszusalap sokáig nem volt külön - csak kölcsönvett - de később egy ismerősünk készített egyet, és azt használtam sokáig.
Mivel közülünk senki sem tudott énekelni, ezért a repertoárunk csak instrumentális számokból állt. Igazság szerint nem is akartunk énekelni. Így alakult ki a zenekar stílusa.
András elsősorban a Led Zeppelin rajongója volt, Laci a Deep Purple zenéjét játszotta legszívesebben, majd később Mahavishnu John McLaughlin, a kor egyik legjobb gitárosa lett Laci zenei példaképe. Én szintén szerettem Mahavishnut, és a többi zenét, de nekem sokáig nem volt példaképem. Körülbelül másfél év múlva találtam rá Jaco Pastoriusra, a Weather Report züllött és zseniális basszusgitárosára. Egyszerűen lehengerlő volt. Megpróbáltam a játékát utánozni.
Koncertjeinken csak saját zenét játszottunk. Ebben különböztünk a kor többi zenekarától. A JAG-ban volt egy zenekar, akik az akkor divatos disco zenéhez hasonlót játszottak, és volt a Kaffkában is zenekar, akik a blues, hard rock vonalat követték. Mi a jazz - rock vagy később a fusion névvel illettük zenénket. Számaink hosszú, átvezetésekkel megoldott darabokból állt. Spanyol, délszláv, és egyéb nem túl szokványos ritmusképletű és hangnemű darabjaink voltak. Hatottak ránk az indiai hangskálák, az arab és egyéb dallamok. Tele voltunk ötletekkel, és szólóztunk a koncerteken mint a vaddisznók, ahogy csak tudtunk. A lengyel SBB is kedvencünk volt. Ifjúságom egyik meghatározó koncertje volt az ő budapesti szereplésük 1976-ban. Ekkoriban kezdett híressé válni a szegedi EAST együttes. Zenéjük szintén nagy hatással volt ránk.
Volt egy koncert az iskola KISZ klubjában, amely egy osztályterem volt, de ahova legalább kétszáz néző bezsúfolódott. A zenekar óriásit alakított és egyszerűen mi voltunk a sztárok. Ezen az őszön az osztályunk szőlőszüreten volt és ekkor adta Csapó Józsi - osztálytársunk - a zenekarnak az AS nevet. Ez a név nagy kérdés volt és mindig az is maradt. Az ősi magyarázat szerint az AS egy római váltópénz volt. Nekem például azért tetszik ez a név, mert nem jelent igazából semmit! Az iskolai gólyabálon a Generál előtt is játszottunk. Beindult a dolog. Az iskolánk meglehetősen liberálisnak számított akkoriban. A hajunk a vállunkat verdeste, mocskosak voltunk, de igazak! Iskola után nem mentünk haza, hanem az utcákon voltunk, a haverokhoz és koncertekre jártunk.
Nyomulunk
1978 őszén és 1979 tavaszán beindult a gőzhenger. Legalább hat - nyolc koncertet adtunk. Kőbányán a Pataky Szakközépiskolában, a Belvárosi Közösségi Házban, és még több hasonló helyen. Többek között az osztály karácsonyi buliján is felléptünk. András ekkor már nem a Kaffkába járt, úgy emlékszem az akkori iskolájában is alakítottunk valamit.
Ez után a koncert után változás állt be a zenekarban. Mivel az iskolában minden osztály ekkor tartotta a hasonló rendezvényét sokan hallották ezt a koncertet. Egy pár nappal később Lacival mentünk le a tornaterembe, amikor megállított minket egy enyhén hajlott hátú srác. Azt kérdezte, hogy mi vagyunk-e az AS együttes tagjai, mert az AS billentyűse szeretne lenni. Teljesen paffok lettünk. Dollmayer Gábor volt. Hangszere sajnos ekkor még nem volt. 1979 tavaszán az emlékezetes iskolai koncerten, ahol a konkurencia is fellépett (Emlékeztek fiúk - kacsaláb, kacsaláb, kacsaláb A...) óriási sikert arattunk, de még Gábor nélkül. Ott volt a teremben, de azt hiszem fájt a szíve. Bár ezen a koncerten sem voltak száznál többen, de úgy éreztük, hogy jó irányban haladunk. A számaink egyre hosszabbak és bonyolultabbak lettek. Eltökéltük, hogy semmiképpen sem fogunk divatos zenét játszani. Önmagunkat akartuk megvalósítani.
Gábornak még a nyáron sem volt hangszere, ezért csak kölcsön hangszerekkel tudtunk próbálni. Volt egy Claviset nevű, leginkább csembalóra emlékeztető szörnyűség, amit egy ideig használtuk próbán, de világos volt, hogy azzal nem lehet koncertezni. Ekkor már a technikai felszerelésünk gyarapodott, házilag készült, de jól működő erősítőkkel, hangfalakkal, effekt pedálokkal.
Laci vett magának egy Fender Musicmaster gitárt, amitől a hangzás jelentősen megjavult. András ekkoriban ruházott be és vett egy Beverly dobszerelést. Az én hangszerem is bővült egy új hangszedővel, ami a hangzás jelentős javulását eredményezte. Később Gábor egy Matador orgonával lett teljes értékű zenekari tag. Tehetségkutató versenyen is részt vettünk, de nem jutottunk tovább. A Karthágó cuccán játszottunk. Életünkben akkor szólt először tisztán a zenénk. Fantasztikus érzés volt.
A KISZ Klubbeli próbák után a zenekar tagjainak lakóhelyei lettek a próbatermek. Lacinál, Andrásnál és nálunk is voltak próbaidőszakok. Ezúton mondok köszönetet a szülőknek és a szomszédoknak, akik legfeljebb a TV hangosabbra állításával fejezték ki nemtetszésüket a mi zenei próbálkozásaink ellen, bár sokszor csak egy üvegajtó választotta el a próbatermet a TV műsorok szemlélőitől.
A nyáron két fontos esemény történt a zenekar életében. Nyáron tartottunk a Műszaki Egyetem KlSZ táborában egy jó hangulatú koncertet a Balatonon ahol az EAST szerelését használva eljátszottuk előttük a repertoárunkat. Megdicsértek minket és biztattak a folytatásra. Egy demo kazettát is kaptak tőlünk.
Ezen a nyáron is voltunk építőtáborban. Ez az építőtábori kapcsolat az 1979-80-as tanévre is hozott nekünk néhány koncertet (ELTE Károlyi Klub - A csőklub, Hunfalvy Közgazdasági SZKI). 1980 májusában a BMK-ban volt egy koncert, amit az EAST együttes szerelésén játszottunk le. Ez volt a utolsó gimnazista buli. Hangfelvétel őrzi.
A zenekar tagjai elég jól kijöttek egymással. Mi Lacival kezdetben nagyon jó barátok voltunk, sokáig egy padban ültünk, de később eltávolodtunk egymástól. Mivel hetente kétszer próbáltunk legalább, ezért annyi időt töltöttünk együtt, hogy ismertük egymás gondolatát, mozdulatát. Rengetegszer gondoltuk vagy tettük ugyanazt látszólag véletlenül. Laci véleménye mindig számított nekem. Általában megfellebbezhetetlenül hozta ítéleteit. Az elején mindig elfogadtuk, de később nem mindig értettünk egyet vele. A magunk útját kezdtük járni, de a zenekari kapocs azért megvolt. Érdekes módon a nyaraink alatt távolodtunk el egymástól igazán. Ez a folyamat olyan volt, hogy 1980-ban csak az iskolában, a próbákon és a koncerteken találkoztunk. Laci iskola után általában más haverjaival és későbbi feleségével lógott.
Andrást magától értetődően zenekarvezetőnek jelöltük ki. Idősebb volt nálunk három évvel és tapasztaltabb is. Igazunk volt, mert neki olyan kapcsolatai is voltak, amelyek nekünk nem és határozottabb is tudott lenni a nehezebb helyzetekben. András ekkor már régen együtt volt a késobbi feleségével Évával, és az ő helyzetük mind Lacinak mind nekem biztos pontot jelentett. Én a zűrzavaros kamaszkori problémákkal gyötrődve fogódzót tekintettem bennük. Mivel az ismeretségi köreink nem voltak ugyanazok, ezért bizonyos mértékben külön is állt tőlünk. Azt hiszem Andrásnak a ki nem mutatott, de benne mélyen ható vallásos neveltetése volt az ami pozíciójában megtartotta. Ő volt számunkra az igazi nagy testvér. (Sajnálom bátyus, ez az igazság.) Amikor lakást vett, az a zenekar központja is lett.
Amikor Gábor megjelent köztünk, először nem tudtuk hova tenni. Persze Gábor jó srác volt. A zenekarban először az Andrással jöttek össze jobban, majd Lacival. Volt olyan időszak, amikor Laci és Gábor nagyon, jóban voltak. Én valahogy kicsit távolabb voltam tőle, nem tudom miért. Nem tudom, de valamiért csak ritkán voltunk olyan bizalmas viszonyban, mint korábban Lacival vagy Andrással. Kezdetben nem volt jó billentyűs, ahogy én sem voltam jó basszusgitáros, de később kiderült, hogy elég jó hangszeres és bizonyos dolgokhoz van érzéke. Azt hiszem miután velünk kezdett játszani őt is elkapta a szólózás vágya, az egyéniségek harcolni kezdtek a zenekarban mindig változó felállásban, de később letisztult és megtalálta a helyét. Bizonyos időszakokban ő jelentette az együttes folytonosságát. (Más zenekarban volt olyan tapasztalatom, hogy a zenekar tagjai utálják egymást, pedig jó zenészek. Nem voltunk olyan jók, mint hittük magunkról, de jól kijöttünk egymással.)
A zenekarnak volt egy belső kritikusa, Baksi. Róla még nem volt szó. Gyakorlatilag a zenekar plusz tagjának is tekinthető, hiszen végig ott volt körülöttünk. Mi egy általános iskolába jártunk, onnan ismertük egymást látásból, de mivel nem voltunk egyidősek, ezért nem nagyon barátkoztunk. 78 tavaszán az iskolába menet a buszon láttam meg, ahogy egy lemezt a hóna alatt fog. Ezzel kapcsolatban szóba elegyedtünk és így alakult ki a későbbi barátság és ezen keresztül egy olyan kapcsolatrendszer, ami később vagy két éven keresztül meghatározta a baráti körömet - de az egy másik történet. Baksi hallatlanul sokoldalú, okos, érzékeny életművész. A valós világ kihívásaival azonban nem tudott megbirkózni. A megfelelni akarás és az ilyen irányú cselekvés elutasítása keveredik benne. Művészi megérzései, meglátásai lenyűgözőek, ugyanakkor másként gondolkodása mindig is akadályozta az érvényesülésben. A véleményére a zenekar mindig is adott és ad.
Szót kell ejtenem Pafóról is. Pafó az együttes lelkes kritikusa, segéde, hórukk embere, világosítója, filmese stb. volt. 1978-ban ismerkedtünk meg vele. Később egy Fragile stúdiófelvétel nála készült.