96 után András betegsége miatt a zenekar működése megint átmenetileg szünetelt, de bennünk volt a folytatás igénye, tervezgettük a jövőt. A problémánk kettős volt, Dollmayer az 1996-os felvételek végén a munkának szentelte az életét és világossá tette, hogy nem akar koncertezni. A zenekarnak viszont szüksége volt egy billentyűsre. A másik probléma az énekes hiánya. László Zsolt, aki a felvételeket felénekelte nem tudta vállalni a további együttműködést, amit mi persze megértettünk. A két problémára két külön választ kerestünk. Mivel mi sohasem voltunk nagy szövegírók, és igazából nem is akartunk konkrét világmegváltó jelszavakat kiáltani a koncertpódiumról, ezért úgy döntöttünk, hogy instrumentálisak leszünk, nem kell külön énekes. Én pedig, mint a zenekar basszusgitárosa, aki nem igazán frontember, ne énekeljek. Nekem személy szerint más volt a véleményem, de hát a többség győzött.
A billentyűs probléma már súlyosabb volt, ezért keresni kezdtünk billentyűsöket. Először Kárpáti Janival próbálkoztunk, aki Badics Márknak, András fiának volt barátja. Janinak alap szintű billentyűs tudása volt. Márk ekkorra már dobosnak számított, és ugyanabban a zenekarban játszottak Janival, egyfajta trash metált, alternatív rockot.
Néhány koncerten lépett fel velünk Jani 1999-ben, kiderült, hogy billentyűs képességei nem érik el azt a szintet, ami megfelelő lett volna számunkra, továbbá nem is igazán akart billentyűs lenni, inkább gitáros.
Ez a koncert lett az első a budafoki Rózsavölgyi Művelődési Házban tartottak közül.
Rózsavölgyi Művelődési Ház
Igazi retro hely. Az utcára néző kertkapun betérve egy földszintes épületbe érünk, amelyben egy előtér és egy nagy terem található. A plafonról a hetvenes évekből származó lámpák lógnak, igazi külvárosi miliő. Mivel az intézménynek túl nagy költségvetése nincsen, továbbá a rendezvényei is meglehetősen ritkák örültek, amikor megkerestük őket, hogy koncertet akarunk tartani náluk. Ettől az időtől kezdve több éven keresztül biztos pont volt a tavaszi és az őszi Rózsavölgyi Művelődési házban adott koncert. Az elmúlt években 1999-2005 között 18 koncertet adtunk ebben az intézményben.
A keresést tovább folytattuk. András ismeretségi köréből előkerült Csernus Tamás, egy magyarországi hangszer / és hangtechnikai eszközök értékesítésével foglalkozó srác, aki akkor már rendszeresen hangosított különböző zenekaroknak, és emellett még billentyűs hangszeren is tudott játszani. Megtanulta a repertoárt és 2000-ben felléptünk vele különböző koncerteken.
Miközben próbáltunk rádöbbentünk, hogy jó lenne színesíteni a hangzásunkat, ezért bevettük a csapatba Márkot, aki elektronikus ütőshangszeren - elektromos dobon járult hozzá a zenénkhez. Esetenként nagyon feldobta a zenét Marko. Marko komolyan elkezdett zenélni az egyetem mellett és nyilvánvalóvá vált, hogy a zenéből fog megélni a jövőben. Zenei tanulmányai során zongorázni is tanult, és kiderült, hogy mint sok más zenei dologhoz, ehhez is jól ért.
Amikor Csernus Tomi nem vállalta tovább a próbákat és fellépéseket, felkértük Markót, hogy az ütős hangszerekkel való foglalatoskodásainak szünetében ugyan már nyomná azokat az egyszerű akkordokat, amiket a zeneszerző rátukmált. Marko lelkesen elkezdte és úgy tűnt, hogy pár évre a billentyűs kérdés megoldottnak tekinthető.
Laci egyik haverja jó viszonyban volt Török Ádámmal és intézett nekünk a legendás Bem rakparton egy koncertet a Mini előtt. Nagyon rákészültünk és meglehetősen modern progresszív fusion-t játszottunk, ami Ádámnak megtetszett annyira, hogy a továbbiakban évente lehetett ott egy-egy koncertünk.
A zenekar kapcsolatrendszere kibővült, lettek olyan ismerőseink, akiken keresztül tudtunk koncerteket szervezni. Marko baráti köre is a zenei területen bővült. Mindez oda vezetett, hogy lettek koncertjeink szerte a városban. Lettek koncertek a Benczúr Házban, a Bem rakparton és lett egy állandó helyünk az éppen megnyíló Johhny Walker SOHO klubban. Ez utóbbi helyen havonta egyszer tartottunk egy koncertet 2001 decembere és 2003 tavasza között.
2001-ben Marko bemutatott nekünk e srácot, Sebes Marcit, akinek hangszere a tenor szakszofon, illetve a szoprán szakszofon. Beépítettük a zenénkbe és a hangzás tovább gazdagodott, és a zene egyúttal meg is változott.
Nem utolsó sorban Marci hatására a zenei figyelmünk egyre inkább a jazz, jazz-rock, fusion felé irányult, és megpróbálkoztunk, illetve bevettünk a repertoárba néhány klasszikus, hozzánk közel álló zenét. Ilyenek a Miles Davis Tutu, Jean Pierre című száma, illetve megpróbálkoztunk a Jaco Pastorius Teen town című számával is. A Tutu és a Jean Pierre elég jó volt, de a Teen Town sajnos túlságosan virtuóz szám, nem tudtuk elég jól interpretálni, ezért később elhagytuk.
Játszottunk néhány rock számot is.
2003 második felében beszállt hozzánk Premecz Matyi. Matyi remek billentyűs, kiváló zenész, invenciózus szólista, zeneszerző. Az irányultságunk és hangzásunk még inkább a jazz irányába terelődött.
2003 végén a zenekar lejátszotta 25 éves jubileumi koncertjét, ami után egy óriási tortát szeltünk fel.
Mivel a koncertlehetőségek száma lecsökkent, ezért Matyi, Márk és Laci megalapították a Trio Kvartett zenekart, ami John Scoefield zenéjére alapított repertoárt kezdett játszani. A fiókzenekar olyan jól működött, hogy az elmúlt években sokkal több koncertet játszott, mint az AS. Elsősorban az elmúlt években divatossá vált underground jellegű helyeken, kocsmákban, jazz kávézókban. Volt koncertjük a Művészetek Völgyében is.
Az AS ennek megfelelően mindannyiuk részéről kissé háttérbe szorult. A többiek azaz András és Én el voltunk foglalva sok egyébbel, Lacinak voltak magánéleti problémái, így a zenekar 2005 decemberében játszott egy utolsó koncertet és egyelőre abbahagyta működését.