3. rész - Újrakezdés 90-es évek

Engem 1989 őszén megkeresett Cverencz Ákos, hogy lépjek be a Griff zenekarba. Elkezdtem tanulni az anyagot, majd szóltak, hogy mégse. Két hónap múlva mégis kellettem. Először ideiglenes dolognak tartottam, de azután belejöttem és én is szerettem. Azon a télen-tavaszon lenyomtunk minden héten egy koncertet vagy diszkó fellépést. Legalább 30 buli volt. Az elsők egyike a Pecsában. A suliban ekkor volt szalagavató, a Griff nyomult. 1990 szeptemberében volt egy Pecsa koncert, amin még részt vettem.

Fábián Zoltán a Griffben

Rá két napra a próbahelyről elhoztam a cuccomat. Pár hónappal később Ákos eljött a gitárjáért. Azt sajnáltam. Ebben az időben volt egy szabad hetem, ami alatt fel tudtam venni egy négysávos magnóval néhány számot egyedül.

Itt vannak a számok

Ezután három éven keresztül az iskolai szalagavatón diákokból álló iskolazenekarral játszottunk. Először teljesen amatőrökkel, majd évről évre lehetőleg jobb zenészekkel. Volt olyan összeállítás is, akikkel szívesen játszanék el néhány koncertet ma is.

Lacival viszonylag rendszeresen találkoztam és egy teljesen más életstílusba kezdtem beleszokni. Érdekes módon a zenekar befejezése és a következő találkozás között letelt legalább egy év, de ez kifejezetten jót tett a kapcsolatunknak. Később 1992-ben mind a ketten kb. ugyanabban az időben rúgtuk fel a családi állapotunkat, így továbbra is összetartottunk. A többiekkel nem nagyon találkoztam. Úgy tudom Laci sem.

1996 elején András összetrombitálta a csapatot és előadta tervét a korszak utólagos megörökítésére. Az ötlet jó volt. Az összejöveteleinken a régi összeszokás reflexei működtek. A számok ismerősek voltak, az ujjainkban benne voltak. Az elszokás miatt a felesleges manírok már java részt eltűntek, mindannyian letisztultunk. Jó anyagot tudunk feljátszani. Az énekes nem én voltam, hanem Zsolt. 

1996 - Újra próbáltunk

Az első próbák nagyon jól sikerültek. A zenekar mintha néhány hónappal azelőtt hagyta volna abba. A hangszeres tudásunk nem kopott meg, a számokra is elég jól emlékeztünk. Bár a fejekben nem volt, de a kezekben ott voltak a régi számok és gyorsan újra tudtuk tanulni őket. Zsolt is jól énekelt. Már az első próbálkozások alatt kiderült, hogy érzi a zenénket, ha megtanulja, akkor kiváló produkciót tudunk készíteni. Kiderült, hogy trióban is tudunk zenélni, bár azért az nem az igazi. A stúdiómunkák is mentek, András valóban jó stúdiót rendezett be.

Házi stúdió András és Csernus Tamás

A felvételek után

A nyári felvételek jó hangulatban teltek, bár nem úgy alakultak teljesen, ahogy eredetileg képzeltük. András előtt le a kalappal. A háza átjáróház lett, 24 órás ügyeletet látott el és minden nap dolgozott. Augusztus végére besokallt és orvost kellett hívni hozzá. Laci rengeteg időt töltött ott és nagy részben az ő érdeme a sok változás a számokban. Én is kimentem, amikor lehetett vagy nem volt más dolgom. Segítettem a felvételeknél vagy csak üldögéltem. Gáborra nem igen lehetett számítani. Amit eredetileg játszott, azt feljátszotta, még azon túl is játszott dolgokat, de plusz dolgokban nem vett részt. Zsolt sajnos kevésszer ért rá, mert ha igazán a vérében lett volna az anyag, akkor még jobb lehetett volna. Így is profi dolgokat nyújtott.

László Zsolt légzéstechnikát végez és énekel

Úgy vettem észre, hogy mi elég jó stúdiózenészek lennénk, mert kilencven percet úgy felvenni, hogy a számokat nagyon régen játszottuk két és fél hónap alatt szép teljesítmény.

A jó technikai körülmények sokat segítettek. Még soha nem tudtuk úgy játszani a számokat, ahogy most, stúdió körülmények között. Meg is hallatszik az elkészült anyagon. Néhol a színvonala profi. Sajnos a magnónk csak nyolc sávos volt, ezért két menetben kellett felvenni az anyagot és így utólag nem volt belenyúlási lehetőség a korábbiakba. Így is olyan anyag, amit érdemes meghallgatni. Csodálkozva veszek észre olyan hangokat, amikre korábban nem is figyelhettem. Van néhány olyan szám közöttük, amelyekre igazán büszkék lehetünk minden szempontból. Van néhány kevésbé sikerült alkotás is. A régi szvit nagyon jól elkülönül és visszaadja a hetvenes évek második felének hangulatát.